logo

SZINKRONOK.HU

MAGYAR SZINKRON ADATBÁZIS

Színésznő

Bokor Ildikó


Bokor IldikóSzínművésznő. 1973-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 - 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszik Magyarországon. Először a Kisváradi Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Iglódi István, Csiszár Imre rendezéseiben. Nagyszínházi munkái mellett vendégművészként rendszeresen játszik továbbá a Lőrinczi Színpad Tunyogi István által dramatizált és rendezett produkcióiban. Változatos karakterszerepeket játszik nagyfokú bensőségességgel, viszonylag kevés, de találó kifejezőeszközökkel. Jellemformálásában gyakran alkalmaz váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vj.-okban és tragikomédiákban aratta. Legjobb női alakítás díja - Határon túli színházak fesztiválja, Kisvárda, (1992), Harag György emlékplakett (1992).

Születésnap: 1949. március 11.
Névnap: március 10.
Halálozás dátuma: 2010. augusztus 27.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

Rajzfilmsorozat szinkronszerepek:

Rajzfilm szinkronszerepek:

VISSZA
SZINKRONOK.HU - a Magyarszinkron.hu adatbázisa
Kapcsolat és információ: adat@szinkronok.hu
© - Minden jog fenntartva - 2021.