logo

SZINKRONOK.HU

MAGYAR SZINKRON ADATBÁZIS

Színész

Bereczki Zoltán


Színművész, énekes, zenei producer. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze "Száz év" címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is. Az 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az "Operett Angyalai" formáció hangszerelését, és az Operettszínház "Mozart!" című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű "Rómeó és Júlia" CD is. Súgó Csiga-díj (2005), Emerton-díj (2006). Rendszeresen fellép a Magyar Televízió "Csináljuk a fesztivált" című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte. 2011-ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost. 2012-ben felkérték a TV2 Megasztár 6 című műsorában zsűritagnak.



Fotó: Temesvári Gergely

Születésnap: 1976. május 2.
Névnap: március 8.

Film szinkronszerepek:

Rajzfilm szinkronszerepek:

Sorozat szerepek:

Film szerepek:

Magyar Film szerepek:

Magyar sorozat szerepek:

VISSZA
SZINKRONOK.HU - a Magyarszinkron.hu adatbázisa
Kapcsolat és információ: adat@szinkronok.hu
© - Minden jog fenntartva - 2021.