logo

SZINKRONOK.HU

MAGYAR SZINKRON ADATBÁZIS

Színésznő

Tóth Dorottya


Komáromban született. Kicsi kora óta vonzza a szinpad, az éneklés, a tánc. Az iskolai évek alatt aktív tagja volt az iskolarádiónak. A tanulmányai mellett folyamatosan részt vett szavalóversenyeken, amelyeket sokszor meg is nyert.
Több mint tíz éve néptáncosként is szerepel a komáromi Garabonciás Néptáncegyüttesben.
Első gyerek szerepét a Tatabányai Jászai Mari Színház Olivér előadásában alakította. 2007 óta tagja a komáromi Magyarock Dalszínháznak, ahol először táncosként később főszereplőként is fellépett.

Kisebb szerepekben feltűnt a televízió képernyőjén, illetve olyan hazánkban forgatott szuperprodukcióban, mint az Asterix és Obleix - Isten óvja Britanniát.

Színészi továbbképzése mellett kommunikációs vonalon is fejleszti tudását. 


A magyar mellett jól beszél angolul, olaszul és franciául! Az éneklés mellett gitártudását is fejleszti.


Eddigi színpadi szerepek:

2011
Balerina - Valahol Európában

Frau Kretchmer - Utazás

Fehérlaposok - (Táncos szerep)

2012

Lucia - Anconai szerelmesek

2013

Ilonka - Légy jó mindhalálig

A púpos - (Táncos szerep)



Névnap: február 6.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

Dokumentum filmsorozat szinkronszerepek:


Videó:


VISSZA
SZINKRONOK.HU - a Magyarszinkron.hu adatbázisa
Kapcsolat és információ: adat@szinkronok.hu
© - Minden jog fenntartva - 2021.