logo

SZINKRONOK.HU

MAGYAR SZINKRON ADATBÁZIS

Színész

Varju Kálmán


Varju KálmánSzínművész. Debrecenben született. 2005-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Marton László osztályában. A diploma megszerzése után a Vígszínház társulatának tagja lett, ahol számos főszerepet játszik. Több film- és tévészerepben is láthatta a közönség. Molnár Ferenc Harmónia című darabjában nyújtott alakításáért 2007-ben elnyerte a Színikritikusok Díját, a Fővárosi Önkormányzat különdíját és az Ajtay Andor-emlékdíjat. 2008-ban megkapta a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt és a Junior Prima-díjat. Több sorozatban is játszott. Az Életképek című sorozatban Gergőt alakította, a Tűzvonalban című akció sorozatban pedig az Otyó becenévre hallgató, Oltós János őrmester szerepét játszotta.

Születésnap: 1980. január 29.
Névnap: október 13.

Sorozat szinkronszerepek:

Film szinkronszerepek:

Rajzfilmsorozat szinkronszerepek:

Rajzfilm szinkronszerepek:

Magyar Film szerepek:

VISSZA
SZINKRONOK.HU - a Magyarszinkron.hu adatbázisa
Kapcsolat és információ: adat@szinkronok.hu
© - Minden jog fenntartva - 2021.